fbpx
Oldal kiválasztása

AMIT MÁR TUDSZ ELMÉLETBEN,
AZT MEGVALÓSÍTJUK GYAKORLATBAN!

AMIT MÁR TUDSZ ELMÉLETBEN,
AZT MEGVALÓSÍTJUK GYAKORLATBAN!

AKIKTŐL TANULNI FOGSZ!

KORSZERŰ HONLAP NÉLKÜL MEG VAGY LŐVE
Ebben a gyorsan változó digitális világban a honlapod a legnagyobb értéked. Az ügyfelek azon keresztül találnak meg, ott értesülnek az ajánlataidról, a munkáidról és a weboldalad lesz az, ami után követésre ad majd lehetőséget, hogy aki most még csak látogató, az hamarosan vásárlóvá váljon. 
Viszont alvállalkozókkal dolgozni költséges és LASSÚ! Ezt a weboldalt pár óra alatt pakoltam össze programozói tudás nélkül, mindössze egy minimális szépérzék segítségével. Hidd el, könnyebb mint hinnéd és én megtanítalak rá ezen a workshopon! Segítségünkre lesz a WordPress + Divi sablon.

Miért érdemes Tamástól tanulnod?

Felépítette a Wtamas Studio fotóstúdió hálózatot, ami egyidejűleg 3 műtermet foglalt magába.

A Fotó, mint business c. könyv szerzője, ami több mint 600 példányban kelt el pár hónap leforgása alatt.

Napi szinten állnak kamerája elé hazai hírességek különböző reklámfotózások és kampányok kapcsán.

Népszerű előadó minden hazai fotós rendezvényen, illetve közel 4000-en követik YouTube csatornáját fotó témában.

VEVŐSZERZÉS AUTOMATA MEGOLDÁSOKKAL!
Olyan megoldásokat mutatok meg neked, amik segítségével a honlapodra érkező látogatókat nem hagyod megrendelés nélkül veszni hagyni. Megmutatom, hogy miként tudsz pár kattintással egy űrlapot létrehozni, ahol személyes adatokat kérhetsz be, miként kezeld az így felépített adatbázisodat, és hogyan küldj nekik automatikus levél sorozatokat, amik hosszútávon garantáltan bizalmat fognak építeni, és ezáltal pénzt hozni a zsebedbe.
Luxus dolog elengedni a drága pénzért megszerzett weblap látogatóidat, így megmutatom, hogy miként építsd be e-mail szerző Pop Up-ot, ami adatból fog valutát konvertálni neked, illetve hogyan állítsd be Facebook hirdetésedet úgy, hogy a lehető legjobb áron érkezzenek az érdeklődők a honlapodra, akikből vásárlót faragunk.

Miért érdemes Attilától tanulnod?

2020 januárjában 700 fős, induló vállalkozóknak szóló egész napos rendezvénye lesz egyedüli előadóként.

Marketing kivitelezőből lett marketing stratéga, aki nem csak beszél róla, hanem csinálja is.

Mentor programján keresztül több száz vállalkozást virágoztatott már fel, ugyanennyi vállalkozó életét jobbá téve.

Minden komolyabb marketing rendezvény visszatérő előadója.

ROSSZ ARCULAT = KEVÉS PÉNZ
Szerinted számít az első benyomás? A vizuális megjelenésed lesz az első, amivel az ügyfeleid találkoznak, ami egyből az áraidról is árulkodik. Tegyünk érte közösen, hogy ne a Low Budget megrendelők kedvenc fotósa legyél! Erről a workshopról színtiszta gyakorlati tudással a zsebedben fogsz távozni.
A minőségi grafikák elkészítéséhez nem kell Picassonak lenned, mindössze egy kis szépérzékre van szükséged. Olyan kulcsrakész megoldásokat mutatok meg az arculatod felépítéséhez, hogy a konkurenseid csak irigykedve fogják az online megjelenésedet lesni.

Miért érdemes Koppánytól tanulnod?

Hazai reklámügynökség kreatív csapatában dolgozik ismert márkák kampányainak tervezésén: LG, Citroen, Kia, Omnia, Medve Sajt, Jack Daniel’s, Finlandia stb.

Pályafutását webdesignerként kezdte, így nem csak azt tudja, hogy mi a szép, hanem azt is, hogy mi működik.

Napi szinten foglalkozik alkalmazott grafikával, így tudja, milyen designnal milyen célcsoportot lehet elérni.

Az irodán kívül freelancer grafikusként dolgozik, így a saját bőrén tapasztalta meg, hogy mi kell ahhoz, hogy a piacon érvényesülni tudjon.

MILYEN ELŐADÁSOK VÁRNAK A VIDEÓFELVÉTELEKEN?

[et_pb_vertical_timeline line_color=”#ffda13″ _builder_version=”3.22.7″ text_font=”||||||||” label_font=”||||||||” headings_font=”||||||||” _i=”0″ _address=”8.1.0.0″ /]

Egy olyan programsorozatot állítottunk össze közösen, amik egymásra építkeznek. 0-ról viszünk végig a folyamatokon a vizualitástól, a megvalósításon keresztül egészen a marketingig és ezt a végén egy kampány esettanulmánnyal zárjuk, hogy megmutassuk, amiről beszélünk, az gyakorlatban is működik.

Az elmúlt években rengeteg pénzt költöttünk tréningekre, gyakorlatban próbáltuk azt, hogy mi működik és mi nem. Életem legfontosabb évein vagyok túl, mert mára egy olyan tudás van a kezemben, amivel bármikor pénzt tudok csinálni és nem a körülmények határozzák meg a lehetőségeimet hanem én magam!

A magyar úgy mondja, hogy pénzt keres, viszont itt mi csinálni fogjuk! Megmutatjuk hogyan!

Folyamatábra, hogy milyen stratégia mentén fogunk haladni

[et_pb_vertical_timeline line_color=”#ffda13″ _builder_version=”4.7.7″ text_font=”||||||||” text_text_color=”#000000″ headings_font=”Maven Pro|700|||||||” background_color=”#323141″ hover_enabled=”0″ sticky_enabled=”0″ _i=”0″ _address=”9.1.0.0″ /]

BÓNUSZOK

VAN ITT MÉG VALAMI HA EZ NEM LENNE ELÉG!

A videókon keresztül megtanítunk a WordPress-re, illetve a DIVI sablon használatára, amivel ez a weboldal is készült. Igen ám, de mit ér ez a tudás, ha utána csak súlyos összegek ráköltése mellett tudod kamatoztatni? Mert, hogy a Divi sablon egy 75.000 Ft értékű kiegészítő, ami majdnem a videofelvételek árának kétszerese. Vedd meg a videókat és ajándékba adom!

De nincs még vége! A Divi mellé ajándékba adom Molnár Dávid Koppány grafikái által elkészített weblap sablont is, amit neked csak a saját szövegekkel, illetve fotókkal testre kell szabnod. Ez egy kulcsrakész Layout, aminek átalakításával létrehozhatod saját készítésű weblapodat, amit a jövőben saját magad formálhatsz. Egy ilyen weblap értéke 100.000 Ft, de most INGYEN lehet a tied!

BÓNUSZOK

VAN ITT MÉG VALAMI,
HA EZ NEM LENNE ELÉG!

A videókon keresztül megtanítunk a WordPress-re, illetve a DIVI sablon használatára, amivel ez a weboldal is készült. Igen ám, de mit ér ez a tudás, ha utána csak súlyos összegek ráköltése mellett tudod kamatoztatni? Mert, hogy a Divi sablon egy 75.000 Ft értékű kiegészítő, ami majdnem a videók árának kétszerese. Vedd meg a videókat és ajándékba adom!

De nincs még vége! A Divi mellé ajándékba adom Molnár Dávid Koppány grafikái által elkészített weblap sablont is, amit neked csak a saját szövegekkel, illetve fotókkal testre kell szabnod. Ez egy kulcsrakész Layout, aminek átalakításával létrehozhatod saját készítésű weblapodat, amit a jövőben saját magad formálhatsz. Egy ilyen weblap értéke 100.000 Ft, de most INGYEN lehet a tied!

VEDD MEG OLCSÓBBAN A VIDEÓKAT

Megvan már a könyvem?
Akkor ez most 20% kedvezményt jelent neked!
 

A Fotó, mint business c. könyvem elolvasása egy megfelelő alapot biztosít, hogy ezen a gyakorlatias workshopon mindent megérts és a saját üzletedbe is beépíthesd. Amit elméletben megtanultál a könyvből, azt most közösen építjük be a Te vállalkozásodba gyakorlatban.

Nem tudok elég hálás lenni azért, hogy a könyvem megvásárlásával támogatod a munkásságomat, de szeretném újfent megragadni az alkalmat.

Egy kis kincskeresésre invitállak! Lapozd fel most a könyvet a 160. oldalon és a megrendelésnél írd be a lap első szavát a kupon kódhoz, így 20% kedvezménnyel tudod megvenni a videókat! 

Nincs még meg a könyv? Rendeld meg most!
http://fotomintbusiness.hu

 

VEGYÜK SORRA MIT IS KAPSZ!

4 db 1,5 órás előadást, ami segít abban, hogy felépítsd az ügyfélszerző stratégiádat. Ha személyes konzultációk keretén belül szeretnél tőlünk tanulni, akkor ennek értéke alaphangon 100.000 Ft lenne.

Ajándékba adom a 75.000 Ft-os WordPress DIVI témát, illetve Molnár Dávid Koppány honlap sablonját 100.000 Ft értékben, amit szabadon testre tudsz szabni a workshopot követően. A bónusz össz értéke 175.000 Ft

Mindent összeszámolva, 275.000 Ft értékben kapsz kézzelfogható értéket és ebbe még bele se számoltuk azt a hozadékot, amit a videofelvételek segítségével meg tudsz keresni. Ez elég húzós összeg.

MENNYIBE KERÜL VALÓJÁBAN?

Egy memóriakártya és egy akkumulátor árába…

VIDEÓK ÁRA:

44.490 Ft helyett

34.990 Ft

Az összes bónusszal együtt!

Ne felejtsd el beváltani a 20%-os kedvezményedet!

MENNYIBE KERÜL VALÓJÁBAN?

Egy memóriakártya és egy akkumulátor árába…

VIDEÓK ÁRA:

44.990 Ft helyett

34.990 Ft

Az összes bónusszal együtt!

Ne feledd a 20%-os kuponod beváltani!

EZT MONDTÁK RÓLAM MÁSOK

Kockázatok nélkül jönnél a workshopra? Most megteheted! 

Én annyira biztos vagyok a szolgáltatásom adta értékben, hogy ezért kezességet vállalok! Ha úgy érzed számodra nem volt értékes amit kaptál, akkor a vásárlástól számított 30 napon belül jelzed nekem, akkor kérdések nélkül, azonnal visszaadom a pénzed!

LESZNEK AKIK LEMARADNAK ÉS LESZNEK AKIK A PIAC FÖLÉ KEREKEDNEK!

LESZNEK AKIK LEMARADNAK ÉS LESZNEK
AKIK A PIAC FÖLÉ KEREKEDNEK!

A WORKSHOP VIDEOFELVÉTELEIT ITT TUDOD MEGVÁSÁROLNI:

Mit fogsz kapni miután leadtad a jelentkezésed és eljössz a workshopra?

  • Gyakorlatias előadásokat, ahol lépésről – lépésre vezetünk végig a legfontosabb megvalósítási pontokon, hogy Te is meg tudd csinálni.
  • Olyan gyakorlati megvalósításokat, amiket napi szinten használnak grafikusok, marketingesek és az üzletem során én is.
  • Sallangmentes előadásokat mellébeszélések és időhúzás nélkül.
  • Új szemléletmódot, hogy stratégiában tudj gondolkodni a jövőben.

TEENDŐID:
  

  1. TÖLTSD KI A BALOLDALI ŰRLAPOT.
  2. FIZESD KI BANKKÁRTYÁVAL VAGY UTALÁSSAL.
  3. KÉSZ VAGY! KÜLDJÜK E-MAILBEN A RENDEZVÉNY RÉSZLETEIT!
    Utalásos fizetés esetén a számlaszámot, illetve a megjegyzés rovatba kerülő azonosítót a megrendelést követően e-mailben fogjuk kiküldeni.

BIZTONSÁGOS (SSL) BANKKÁRTYÁS FIZETÉS

A bankkártya adataidat nem ismerjük és nem is tároljuk. Az itt megadott bankkártyaadataid egy titkosított csatornán keresztül, kódoltan továbbítjuk a bankfióknak. Az internetes kártyás fizetés ma már olyan biztonságos mintha egy boltban vásárolnál kártyával.

 

 

 A MULTIK IS EZT HASZNÁLJÁK

A fizetésért a nemzetközileg is elismert és szuperbiztonságos OTP Simple Pay felel, ami mellesleg egy magyar vonatkozású cég rengeteg komoly partnerrel és több éves szakmai múlttal a háta mögött.

 

 

 KÉRDÉSED VAN? SEGÍTEK!  

Ha felmerült benned bármilyen kérdés, amire ezen az oldalon nem kaptál választ, akkor nyugodtan írj nekem e-mailt a wtamas@wtamas.hu e-mail címre és 24 órán belül válaszolok neked.

Rendeld meg 34.990 Ft -ért a Megvalósítási fotós workshop videofelvételeit!

 

TEENDŐID:

  1. TÖLTSD KI A BALOLDALI ŰRLAPOT,
  2. FIZESD KI BANKKÁRTYÁVAL AZ ONLINE KURZUST
  3. KÉSZ VAGY! KÜLDJÜK E-MAILBEN A HOZZÁFÉRÉSI ADATOKAT.

 

BIZTONSÁGOS (SSL)
BANKKÁRTYÁS FIZETÉS

A bankkártya adataidat nem ismerjük és nem is tároljuk. Az itt megadott bankkártyaadataid egy titkosított csatornán keresztül, kódoltan továbbítjuk a bankfióknak. Az internetes kártyás fizetés ma már olyan biztonságos mintha egy boltban vásárolnál kártyával.

A MULTIK IS EZT HASZNÁLJÁK

A fizetésért a nemzetközileg is elismert és szuperbiztonságos Barion felel, ami mellesleg egy magyar vonatkozású cég rengeteg komoly partnerrel és több éves szakmai múlttal a háta mögött.

KÉRDÉSED VAN? SEGÍTEK!

Ha felmerült benned bármilyen kérdés, amire ezen az oldalon nem kaptál választ, akkor nyugodtan írj nekem e-mailt a info@fotosleszek.hu e-mail címre és 24 órán belül válaszolok neked.
Mi fog történni megrendelés után?

A megrendelés gombra kattintva át fogsz kerülni a Barion biztonságos oldalára, ahol bankkártyával ki fogod tudni fizetni a tananyag díját. Ezt követően két e-mailt fogsz kapni. Az egyik fogja tartalmazni az eSzámlát, a másik e-mailben pedig meg fogod találni az oktatóanyag eléréséhez szükséges belépési adatokat.

Megrendelést és fizetést követően tehát fél percen belül már hozzá is fogsz tudni férni a Megvalósítási Fotós Workshop videofelvételeihez!

Hogyan tudok fizetni?

A fizetést bankkártyás fizetés formájában fogod tudni megtenni. Szerintünk ez a legkényelmesebb módja a fizetésnek.

A bankkártyás fizetés a SimplePay oldalán fog történni az űrlap kitöltését követően. Ez egy magyar tulajdonú cég és a legbiztonságosabb követelményeknek felel meg.

A bankkártyás fizetés azért jó, mert a rendelést követően fél percen belül már meg is fog érkezni a megvásárolt oktatóanyag hozzáférési adatai a rendeléskor megadott e-mail címedre.

A fizetést követően elektronikus számlát küldünk a megrendeléskor megadott e-mail címedre.

Hogyan kapom meg az oktatóanyagot?

A megrendelt oktatóanyag bankkártyával történő kifizetését követően fél percen belül emailben elküldjük a tananyag hozzáféréséhez szükséges adatokat.

Apróbetűs rész

Ez a megrendelés elektronikus úton megkötött szerződésnek minősül, amelyre az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény 5. és 6. §-ában foglaltak megfelelően irányadóak. A megrendeléstől való elállás szabályai a “távollevők között kötött szerződésekről” szóló 1999. (II.5.) Kormányrendelet hatálya alá tartoznak. A megrendelés elküldésével elfogadod a megrendelési és szerződési feltételeket.